Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy vég és egy kezdés...

2018.03.13

 Sokáig tanakodtam, hogy megírjam-e, de feszít belül a sok esemény, mik az elmúlt hónapokban kerültek elém.

Negyedszerre házasodni nem erény, sőt ha nem ismersz, talán el is ítélsz,…de tudni kell, hogy nem mindig én vagyok a ludas, hogy a frigyek zátonyra futottak…

 Nem óhajtom a házasságom kiteregetni, csupán a tényt, hogy újra szabad a szívem, s nagyon óvatosan keresgélek.

Bár még házasságnak hívják a köteléket a negyedik virgonc férfivel, de nem tart már sokáig a hivatalos bírói búcsúlevél.

 Nem gondoltam volna ezelőtt 5 éve, hogy mégegyszer belefogok a férjkeresésbe. Pedig de! : )

Bár most nem aktívan keresek, csupán kihasználom az apró lehetőségeket, melyeket a mindennapok hoznak elém. Esküszöm, hogy nem akarattal beszélgetek olyan férfiakkal, kiknek megtetszik egy pufi nő, és „elvarázsolódnak”.

Múlt hónapban jöttem haza vonattal, egy négyes ülésbe foglaltam helyet, körülöttem lézengve ültek le az emberek. Csacsogtam a nővéremmel magyarul telefonon, mikor észrevette a harmadik szemem, hogy valaki rajtam tartja a saját szemét…letettem a telefont, s kerestem a tettest, ki a kukkolójával zavarta az aurámat. Rögvest megtaláltam őkelmét, egy ifjúhoz tartozott a tekintett, ki,  kikerekedett szemekkel, és kíváncsi mosollyal figyelt a vonatablakon keresztül, hisz egy üléssor elválasztott, s csak a puffancs fejem látszódott. Kislányos zavaromba visszamosolyintottam. Több se kellett a legénynek, felállt az üléséből, s az én ülésembe átnézve, szemtelenül végigpásztázott, nem kerülte el a miniszoknyám se a figyelmét. Aztán eltűnt a feje az üléstámla mögött, s azt hittem, most már megnyugodhatok. De ez a kis hetyke, a két ülés között átdugta a telefonját, de akkor még nem értettem, mi a szándéka, s a vállamat húzogattam. Ő meg megrázta a telefont, hogy odaösszpontosítsak, hisz ő írogat… A marhája! Gondoltam. Miért nem ül át, s könnyebb lenne leráznom a zavaró pillantását. De így nevettem az egészen, s  a hosszú útnak máris láttam az unaloműzését. Előrehajoltam, s elolvastam mit nagy betűkkel, németül lepötyögött, hogy milyen kellemes küllemű vagyok..Hát persze!

Ezen elvihorintottam magam, s legyintettem, hogy ne tegye itt a szépet, öreg vagyok én már a szédítéshez. Nem úgy ő, újabb üzenetet firkantott, hogy adjam meg a telefonszámom, s írogatunk egymásnak WhatsAppon. Itt kellett volna elejét vennem az egésznek, és egy nagy fityiszt mutatni őkelmének. De ugye akkor nem én lennék, s te se olvashatnád e kalandocskát. Gondoltam másfél óra alatt majd lerázom valahogy, majd azt írom neki, hogy 6 gyermekes családanya vagyok, s akkor már úgyis a vonat mellett szaladna, csak hogy ne üljön velem egy „vagonba”.

Szóval megadtam a számom, s jött is az első csilingelő üzenet, hogy köszöni szépen, meg ingyom-bingyom …Szóval próbált ismerkedő kérdéseket feltenni, szerény válaszokat kapott, de mindig figyelte olvasás közben a reakcióm. Persze, hogy vigyorogtam…maga a helyzeten, hogy kerültem megint ilyen csuda lüke dologba, s a legényke ostromolt udvariasan.

Mielőtt Stuttgartba ért a vonat, megkérdezte a leszállás utáni szándékomat. Megírtam, hogy én még tovább megyek, s este lesz, mire hazaesek. Ő azért egy kávéra meghívna, hisz közelebbről is szemügyre venne. Na, itt kellett volna újra nem-et mondanom, de olyan jól esett egy kis kedvesség, hogy hagytam magam egy gőzölgő teára elcsábulni, amiből kettő is lett.

A pályaudvar itatójában ültünk majdnem másfél órát, s áradt belőle az őszinte érdeklődés és az információk tömkelege, melyből sok mindent megtudtam, mikre nem is voltam kíváncsi. 38 éves, és tőlem messze lakik, gyerektelenül, egyedül tengeti szerény életét. Elárultam a férjezett, de válófélben lévő mivoltom, s erre ő lecsapott, mint a vércse, hogy ezt tegyem meg minél előbb, s ő elvesz nyomban, s lesz egy szép kislányunk…Na, itt muszáj volt hangosan kacagnom, hisz gyermekáldásba mostanában, így 40 felett már nem nagyon gondolkodtam. De hát ha ő akar, akkor meglesz a „válóok”)).

A végén már, mint egy gibbon átölelt, és puszilgatta a mancsom, amit én szorgalmasan húzgáltam ki a kezéből. Elkísért a vonatomhoz, és szájon csókolt. Meglepődve mondtam, hogy ezt nem kellett volna, mire ő hősiesen mondogatta, hogy te már az én Frau-m vagy, így ráhagytam a dolgot, legyen vele boldog.

Még be se csukódott a vonat ajtó, amikor csörgött a telefon, s hevesen magyarázott, hogy a városomba holnap eljő’…de minek? ,hisz én nem bíztattam semmivel, csak magát lovalta bele ebbe a hipotézisbe, hogy én a tied, te az enyém, ásó, kapa nagyharang, meg a többiek ….

Na, azt hittem, hogy vége lesz a történetnek, de ő valamit tényleg komolyan vehetett, mert folyamatosan csörgött, rezgett, üzent, s én hálátlan perszóna csak az elején válaszoltam, hogy ez kettőnk között nem megy, s keressen egy fiatalabb női egyedet, ki egy kis copfossal majd megajándékozza. De ő váltig állította, hogy ez a dolog nem olyan fontos, csak az, hogy első látásra szerelembe esett, s hogy én is viszonozzam e szép érzelmet. Két és fél hétig tartott „Eger” ostroma, de nem tudta bevenni semmilyen szép szóra.

Aztán egyszer csak elmaradtak a válaszaim, épp érvet nem tudtam ellene felhozni, hisz kedves, udvarias, „szerelmetes”, édesarcú legényember volt ő, kiről a mai fáma regélt, pedig aznap tényleg nem akartam hódítani én.