Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elemi ösztön

2011.11.02

Bekerültem egy klinikára. Semmi komoly, csak a nagy-fogyás után újrabeállították az inzulinterápiám. 

 Szóval egy kétágyas kórterembe fektettek le, egy idős, nagyothalló nénike mellé.

 Autóval mentem a klinikáig, de a portás kérte, hogy csak 16 óra után álljak be a parkolóba, mert akkor egész hétre tud helyet biztosítani nekem. 17 óra után, lementem, hogy beállok, mutatta, hogy hova vihetem majd az autóm, de még várni kellett, mert ott még parkírozott egy járgány. Addig félreálltam az út szélén, és a sötétben várakoztam.

 Hirtelen elhúzott mellettem egy Mercedes, de miután tett egy kört, és nem talált megfelelő helyet, leállította a motort velem szemben. Kiszálltam az autóból, megvártam, míg ez a „suhanó pilóta” is kikászálódik. Elismerően láttam, hogy egy körszakállas, jóképű ifiember volt a Bajnok. Biccentett a fejével, én meg jóestét kívántam.

 Miután beálltam a kijelölt helyre, lezártam az autóm, és visszacammogtam a kórterembe, meglepődtem, amikor láttam, hogy a férfiú civilben ott ácsorog a folyosónkon, majd később pizsamában ott leskelődött az ajtóban. Mosolyogtam, hogy ez nem véletlen!  Így a lámpa fényénél, jobban láttam az arcát, alakját. Magas, vékony, sötéthajú, napbarnított bőrű dalia volt. Mondhatnám, az egyik zsánerem! ;)

 Másnap reggel a nyitott ajtón benézett, köszönt és integetett. Szimpatikus volt, sőt valami érdeklődést is éreztem, de elnyomtam ezt az érzést. A vizsgálatok után, délután, törökülésbe az ágyamon bűvöltem a laptopom, amikor a nénike, a másik ágyban megjegyezte, hogy jó lenne, ha felnéznék, mert a fiatalember ott volt már párszor az ajtónkban, és nézegetett, hátha észreveszem. Óóó!  Ezt nem gondoltam!

 Kimerészkedtem a társalgóba, ahol épp a laptopját nyomogatta ő is, köntösbe burkolózva. Csak annyit kérdeztem, hogy itt jobb-e a wi-fi, mire kérte, hogy hozzam ki a gépem, és megtudom. Ezt nem lehetett visszautasítani!  Kiraktam az asztalra én is, és kislányos zavaromba, nem tudtam, mit is nézzek az interneten. De nem is volt rá szükség, mert ismerkedni kezdtünk. Nem azon a hagyományos módon, mintha chates randevún lennék, itt valami különös vonzalom volt egymás iránt, ezt próbáltuk megfejteni, hogy mitől van! Annyira vibrált köztünk a levegő, hogy jobb, ha a pacemakeres beteg nem közelít hozzánk, mert ritmuszavart okoztunk volna neki. 

 A mellkasomban éreztem valami furcsa bizsergést, ezt szóvá is tettem, mire a válasz egyértelműen hasonló volt, hogy ilyen erős vonzalmat még ő sem érzett. Ez nem szerelmi fellángolás, hanem testi vonzódás, vágy, elemi ösztön, mely csak a románcokban létezik.

 Elmondta, hogy van felesége, gyereke, és nem csalta meg soha őket, de most bármire képes lenne! Ilyen nincs! Azt a tüzet, ami bennünk volt, nem lehetett kioltani ott az intézményben, pedig ha nem ilyenek a körülmények, biztos, hogy már a sokadik szenvedély után lennénk.

 Megbeszéltük, hogy együtt vacsorázunk majd, és utána is beszélgetünk még este.

 Este a kis gyümölcsjoghurtomat nyammogtam, ő meg terülj-terülj asztalkámat varázsolt az ebédlőasztalon. Fel volt rendesen készítve a kórházi kosztra! A paradicsomtól a sajtig, a zsemlétől a kuglófig, minden volt előtte! Mivel én csak lassan ehetek, ő is felvette az én csiga-tempómat.

 Már minden betegtársunk visszament a kórtermébe, mi még mindig nevetgélve ettünk. A combjaival bezárta a lábam, ha jött egy nővérke, hirtelen a betegségéről kezdett hangosan beszélni, mintha erről csevegnénk. Ja, vérnyomás problémái voltak, és egy 24-órás monitort cipelt a karján, ami 20 percenként mérte az értékeket.

 Szóval beszélgettünk, fantáziálgattunk suttogva, etetett apró paradicsomfalatkákkal, és a számhoz érve simogatta az ajkam. Aléltem az érintésétől! De ő is kellően zsongott! ;)

 Mielőtt vizitre bementünk, kérte, hogy este még találkozzunk lefekvés előtt. Nem mondtam nemet! :D

 A szobatársam megjegyezte, hogy mennyire kipirult az arcom, és jól elhúztam a vacsoraidőt. Persze, mindezt nevetve, mert tudta, miért nem voltam a szobában.

 Gyorsan lezuhanyoztam, hajat mostam, na, nem azért…csak egyszerűen az esti kötelező higiéniás tevékenységet végeztem el. 

 A megbeszélt időpontban kiszivárogtam a társalgóba, ahol egy szintén illatos, frissen borotválkozott bizsergető férfit találtam. Egymásra nevettünk, amikor észrevettük az illatokat egymáson, és én pirulva vallottam be, hogy nagyon izgató a parfümének odörje. Ő ezt azzal viszonozta, hogy belecsókolt a nyakamba, és azt mondta: „ Őrjítő vagy!”

 De nem megyek bele szaftos részletekbe, hiszen olyanok nem is voltak! De hajnali 2 után mentünk vissza a helyünkre. Nem csináltunk semmi olyat, ami megcsalásnak számít, a szó klasszikus értelmében, de azt a szenvedélyt nem tagadhatom le, amivel ezek a hosszú órák teltek a sötét helyiségbe. Annyit elárulok, hogy a vérnyomásmérője 180Hgmm systolé alá nem ment ezekben az édes, kéjjel teli órákban.

Soha életemben nem csókolóztam még ennyit, pedig…! Na, mindegy! Az olvasó fantáziájára bízom azt a pár órát! :p

 Amikor visszamentem a nénike éber volt, és nagyon örült nekem. Már aggódott, hogy mindenhol sötét van, és vajon hol lehetek, mert ő már annyi mindent hallott, talán szervkereskedők áldozata lettem! :D Megnyugtattam, hogy minden testrészem megvan, és idáig beszélgettem. A válasza somolyogva csak ennyi volt: „ Én is voltam fiatal, tudom milyen ez!” – majd kacsintva elbúcsúzott, és elaludt.

 Bennem égett a tűz, forgolódtam. Elővettem a laptopom, és cél nélkül szörfözgettem.

 Később meghallottam a lovagom hangját a folyosón. Kisurrantam és leültem mellé. Hajnali 4 óra után voltunk, neki meg vizsgálata kezdődött. Szegény! Nem aludt ő sem! Azt mondta, hogy soha életében nem volt még ilyen fantasztikus éjszakája senkivel. Kértem, hogy ne essen túlzásokba, hiszen házas, és előtte se lehetett szűzies fiú, ilyen fizimiskával. De elhallgattatott, miszerint ezt ő jobban tudja! Mert amit érez, az kimondhatatlan, hiszen teljesen új volt ez az elsöprő szenvedély számára is.

Most már higgadtabban beszélgettünk, együtt reggeliztünk, ebédeltünk, és őt délután hazaengedték. Kikísértem a Mercijéhez, amit az én ”Piroskám” mellett találtam. Azt mondta, hogy nem talált máshol helyet. Na, persze, az nem zavarta, hogy a fél utat elfoglalta szabálytalanul.

 Csókolóztunk utoljára és  az arcomat a keze közé fogva azt mondta, hogy soha nem felejt el, édes emlék leszek! Nem cseréltünk telefonszámot, címet, e-mailt. Tudjuk egymás nevét, lakhelyét, de ennyi volt, mind a ketten így gondoltuk…

 Ez egy romantikus filmbe illő része volt az életemnek, de legalább lesz miről ábrándozzak kaján vigyorral az arcomon, amikor kerekesszékbe kiültetnek a szociális otthon teraszára, a sok savanyú, megkeseredett, velem egykorú „mami” közé.

 

 

A mappában található képek előnézete Pécs

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.