Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fülbemászó..

2016.06.08

„Én nálam egy boldog óra, olyan ritka vendég.

Mintha minden földi jóból, kitagadott lennék.

Az én életemnek, nem volt boldog perce, mert a legszebb virágot én, mindig másnak szedtem.”

 Na, ez úgy, ahogy van, nem igaz! Sőt, épp az ellenkezője. Bár tudom, hogy a gyermekkoromban, a verések száma, vagy akár a lelki terror, pszichiátriai nyomoronccá tehetett volna, de a testvéreim, és a nagymamám mindig elfelejttették velem a rosszat. Velük csupa jóság és szeretet vett körül, mert az apai szigornak senki sem örül.

Ha visszaemlékszem a pinduribb korra, nem mindjárt a vasalózsinór és a többi középkori eszköz jut vele kapcsolatban sem eszembe, hanem a jó nagy röhögések, a vidámabb blikkek ugranak be elsőre.

  Nya, de ma mást szeretnék lepötyögni, semmi neveléses-pálcásásos- negatívumot. Laza téma találtatott.

 Hozzászoktam a zenéhez. Pöttöm korom óta ritmusok közt élek. Hajnali 4.30-kor a Rákóczi-indulóra ébredtünk, mert a jó apánk munkába indult e pattogós dalra, s a mi szemünkből az álmot kilopta. Óvodai létünk is a csiga-biga és társaival folytatódott, s a muzikalitást az iskolai énekórán is folytattuk. De a nyári táborok ébresztője, egésznapos zeneszolgáltatása a hangszórókból, s a kisdobos és úttörő dalok fülbemászó dallama még ma is agyamban kavarog…”évek szállanak a nyári fák alatt, csudajó, gyönyörű az élet!” S ez így igaz! Az ének az egyik meghatározó pont az életben. Népdal versenyen különdíjas lettem, mert hiába énekeltem ki az oktávot, ha a szöveget elfelejtettem, s szégyenkezve a zsűri előtt, a színpadról kimentem. Majd miután megtettem a javasolt kört az épület körül, visszamenve a közönséggel és a zsűrivel együtt énekeltem. „Hej halászok, halászok, mit fogott a hálótok.”   Nyolcadik év végén megkaptam a walkmant és éjjel-nappal hallgattam, kívülről fújtam a „lakizla bonitá”-t, pedig azt se tudtam, hogy mit jelent, és hogy jól ejtem-e ki. Lásd: „Bikicsunáj”. Kb.

 A gimnáziumi időszakban, amikor este lett, füstös blues kocsmákba jártunk, vagy csak a kollégiumi szobába bömböltettük a magnót. De zene nélkül nem lehetett élni… már akkor sem!

 Jött a családozásos korszak, a gyerekek, újra csiga-biga és társait trilláztak, velük is végigjártuk e zenei létrákat.

 S most, hogy senki sem ad útmutatót, hogy mit hallgassak, jönnek a rádióból az impulzusok, s megadják az első hangot, melyet aztán magamba dúdolok.

Na, igen! Voltatok már úgy, hogy egy hüle tv-reklám szlogenje járt egész nap a fejetekbe? Évek óta ez kísért, és az istenért se akar elfelejtődni:  „Mia, mia ,mia jó? Mia, mia, mia, mia krémtúró!” Ahogy belekezdek, már fintorgok, hogy a fene egye meg, hogy nem tudom abbahagyni, de azért csak el kornyikálom még az utolsó szavakat is.. Nem egyszerű! ))

Van, amikor nem is figyelem, hogy mit vernyákolok, csak „zengjen a dal, üde mámoros ajakkal”, s így kerül elő a ritmusos mozgalmi dalokból egy-két részlet, vagy a népdalokat eleveníti fel az elmém, s ad neki hangszórót a szám mozgatásával.

A múltkor az erdőben tekertem, s leesett a lánc a biciklimről, s rögvest nótázásba kezdtem: „A rablánc a lábon nehéz volt, de feltörte büszkén a nép”… Szóval van probléma!))

Mostanában a betegeket etetgetve, a hangulatot feldobandó a „Kiskece lányom, fehérbe vagyon”-nal kényeztetem őket, Jó ebédhez szól a nóta – gyanánt… )))  Van egy orosz lakónk is, neki a szovjet himnuszt eredetibe nyomom…))

Németül kevesebbet dalt tudok, mint oroszul, de legtöbbször az „ O Tannenbaum”- ba bukom bele, mert azt se tudom rendesen.

Mondjuk, inkább hiányos legyen, de pontos az eleje, mint az egész egy zagyva meskete. Lásd: Csík zenekar: Most múlik pontosan…” Egy táltos szív remeg a konyhakésben,
talpam alatt sár és ingovány”
. Mondhat akárki, akármit, én a világos szövegű dalokat szeretem, nem az ilyen félig dadaista semmitmondást. A zenéje viszont felülmúlja ezt! Imádom! Mint általában a népzenét..

De a „Repül a bálna

Ez a parancs
Érik a narancs
Repül a bálna
Repül a bálna
Aki hülye, az is marad!” szerzemény se túl elgondolkodtató…  Vagy csak én vagyok hüle, és az is maradok! De tombolni kitűnően erre is tudok! Sőt a koncertjükön torkaszakadtából kurjongatok.

Szóval ma ez a sláger: „Ez a Jóska, ez a Gyurka, ez meg itt a véreshurka …” ))) A németek elájulnának, meg az Update-esek sárgulnának, ha ezt főmüsoridőben leadnák… ))

Minden napra akad valami kis apró régi foszlány, mely feleleveníti, hogy volt múlt s a jelenben is egyre több a zenei kínálat.

Ez most eszembe juttatta, hogy megkért egy kedves barát, hogy a városunkba fellépő ausztrál zenekartól szerezzünk neki pár aláfirkantott fotót, hogy ő azt majd unokahúgának prezentálja. Na, igen, de e zenekarról még sose hallottam, a nevük: 5 seconds of summer. Ismeri valaki? Na, rákerestem a videó megosztóoldalon, s egy átlagos csapat, garázspróbáján több értéket kaphatok. Nem tetszett a csapat, se a kornyikájuk, de elmentünk a férjurammal, hogy a kérést teljesítsük. Az árusító relikviastandnál, mondtam, hogy mind az 5 kölyökről, /művésznek azért nem nevezném őket/, kérek egy-egy pofifotót alákaparintva, de az eladónő jól kiröhögött az arcomba. Mert ugye ez a név nem a fiúk számát adja ki, hisz ők csak négyen lépnek fel, így gyorsan javítottam a helyzetemen, s mondtam, hogy csak a kisunokámnak kell a dolog, én nem is tudom, hogy hol vagyok.)))

Egy szónak is száz a vége: „Nem élhetek muzsikaszó nélkül”!