Gondolatok a pokrócról
Ez a leírás egy kellemes, de néha nagyon idegesítő textíliáról szól majd.
Hívhatjuk pokrócnak, takarónak, ágyterítőnek, plédnek, könnyedebb lepelnek. Mégis ugyanazt a funkciót látja el alapjában, ez a védelem.
Apróbb gondolatok jutottak eszembe e szövetről. ezt kívánom most megosztani Veletek.
Az első kapcsolatom, születésem után pár nappal létesült a főszereplővel, amikor is az édesapám megjelent a kórházban a pólyával, és a nővérek kinevették, mert bizony a hurkás kis popóm már akkor se fért bele a konfekcióméretbe. 4kg 75dekámat egy ajándék puha takaróval burkolták körbe, és így kerülhettem haza, pólyátlanul.
Gyerekként, mindenkit vittek piknikezni, akár közösségi szinten, akár családi kirándulások alkalmával. A jó öreg rojtos, kockás plédek, a rajta elköltött szendvicsek, szörpök, és délutáni alvások nosztalgikus, barátságos élményeket juttatnak eszembe.
Akkoriban ültem a lovaskocsi bakján is, melyen egy durva pokróc védte a fenekünk a nagyobb huppanások erejétől. Az a markáns ló-, és dohányszag keveréke kitörölhetetlen az orrom memóriájából. Érdekes, hogy mostani finnyás mivoltomnak ez már durva lenne, mint a lópokróc).
Miután elváltam, hiányzott a meleg ölelés, és kitaláltam, hogy valami kell pótolja a papi napi érintését, így puha, szőrös takarót vettem magamnak. Kellemesen beleburkolóztam, és mosollyal a számon aludtam el.
Azóta a hideg vászonlepedőt is lecseréltem ily kellemes textilre. Olyan jó érzés télen közébújni, és nem vacogva lefeküdni, várva a hagyományos ágynemű felmelegedését…
Azóta volt olyan helyzet, hogy a párommal közösen bújkáltunk alatta, de az már családi kiszerelésű, 220x220-as méretű volt.
Az amerikai filmekbe, minden katasztrófa után meleg takarókat osztanak a bajba jutottaknak…
Hiszen ennek a szövetnek nem csak fizikai, hanem pszichés védelmi funkciója is van.
Van egy kedves barátom, akivel szívesen töltöttem a szabadabb napjaim, nála is lepedő nélkül, -mint nálam-, funkcionál egy kockás ágyterítő. Csak egy a baj vele: olyan, mint egy loncsos kutya, vagy egy kivénhedt macsek, aminek hullik a szőre. A hálikám, szám mindig tele van bolyhos anyaggal.
Egy masszőr fiatalembernél jártam, ahol a gyürmöléshez kitalált eszköz egy sötétszínű pléddel volt beborítva. Tudtam, ha erre ráplaccsanok, a nyári melegtől felhevült, puha bőrkém, több szőrt magához vonz, mint amennyi egy puli kutyán érett korában rajt van.
Van, akiről a koszt lehet vakarászni, van akiről a „vendégbundát”, Na, ezen a helyen meg is történt, hogy be garfieldosodtam. A hangulat, a kedvesség, a jó mozdulatok, a finom társalkodás adott volt, sikerült megmasszírozni a testem fájóbb részeit, de a pihés kis szőrcsomók csak rám tapadtak. Szerencsémre letusolhattam.
De a mai kánikulában érzem, hogy nem kívánom igénybe venni a saját szőretartó „szemfedőmet” sem.
Inkább kiterülök rajta, mint a nagyalföld…
Hűvösebb napokat kívánok, sok puha, finom dologgal!
