Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hansi, új hódítás...

2011.12.25

Három napja voltam a helyi pékségbe, ami igazából nem csak péktermékeket árul, hanem egy kis vegyes-kereskedés inkább, hiszen a jégkrémtől a harisnyáig, a felvágottól az uborkáig, mindent lehet kapni. Persze nem sok a választék, és az is méregdrága. A legközelebbi bolt 20 km-re van, így a röghözkötöttek kénytelenek beérni eme kis „bót”-tal.

 Egy héten egyszer be kell ide mennem, napilapot venni, és egy tv-újságot, meg persze csokoládé-muníciót magamnak.

 3 napja is ezt tettem, és az eladó szólt a társának, hogy jöjjön ki és nézzen meg… Úgy vélte, nem értem, hisz magyar vagyok, nem muszáj a nyelvüket beszélnem. De azért a szemükbe néztem, mosolyogtam, és megkérdeztem, hogy miért kell engem a másik eladó is megnézzen. A szemük tágra nyílt, és mivel elszégyellték magukat, újra megkérdeztem, és hozzátettem, hogy nincs semmi baj, csak kérném, hogy mondják el, miért beszélnek rólam.

A válaszon nagyon meglepődtem, ők meg nevetgéltek, mert egy helyi legény mindenkinek mesélte e helyiségben, hogy megtetszett neki egy magyar nő, csak én nem akarom őt észrevenni, csak köszönök neki. Hansi a neve a titkos udvarlónak, ezt is megtudtam… Megkérdezték, hogy van-e a hazámban férjem, barátom, vagy valamilyen aktív kapcsolatom, ami miatt nem akarom az ismerkedést ezzel a gazdával. Válaszom őszinte volt, hiszen nem élek párban, és ezt élvezem is!

 Hazafele menet nem hagyott nyugodni a gondolat… és vigyorogtam, hogy itt is milyen dilipókok a férfiak, nem bírnak a vérükkel, ill. a szemükkel!

Közben néztem a karácsonyi dekorációkat, ablakokban a gyertyákat, a kertekben a fényalakokat, és a házak külsején a füzéreket! Csodálatosak ezek a díszítések, teljesen elvarázsolnak, és ünnepivé emelik a hangulatom. Némely ablakba különböző motívumok voltak kialakítva…az egyik takaros kis ház nagy ablakában, egy óriási körben csillogtak a fények, közepén egy nagy ezüst hópehellyel. A bejárati ajtóban állt egy férfi, mint mindig most is köszöntem. Bár sose hallom mit mond, mert fülembe zene duruzsol, de látom, hogy mozgott a szája, fogadta a köszönést, talán még hozzáfűzhetett valamit, mert hosszabban járt a szája…, mosolyogtam rá, és haladtam hazafelé.

 Másnap is mentem a napi sétámra – ez egy óra a hegyről le, majd egy másik úton fel -, és újra e ház előtt mentem el. A férfi vagy odafagyott, vagy már várhatott, mert széles mosollyal intett, ami szokatlan volt. Megálltam, kivettem a fülhallgatót, és aktívan figyeltem, hogy mit szeretne. Odasietett elém, és kérte, hogy ha nem sért meg, beinvitálhatna-e egy kávéra, vagy egy forró csokira. Nem mertem igent mondani, hiszen azt se tudtam, hogy ki ő, ezért kezet nyújtottam, és bemutatkoztam. Megfogta a kesztyűm, és kezetcsókolt, szintén egy névvel ellátva a beszélgetésünk, Hans volt! Érezhette, hogy elpirultam, mert szabadkozni kezdett, hogy ne értsem félre, ő csak egy kis beszélgetést szeretne, és egy forró ital mellet a melegben  biztosan könnyebben cseveghetnénk, mint itt a hóban ácsorogva. Kedvesnek találtam, de mi lesz így a sétámmal? Mondtam is, hogy talán visszafele, félóra múlva, ha megvár, akkor megejthetjük a csokis dolgot. Megígérte, hogy addigra gőzölgő csészékbe tölti a nedűt, csak siessek, mert tudja, hogy csak egy órám van erre. Vajon honnan tudta? Ezen is gondolkodtam a vidám sétámon, hiszen csak a pékségbe szoktam beszélgetni, egy idős eladónővel, aki  tegnap épp nem dolgozott.

 Csúszkáltam, mint egy kamasz, élveztem, hogy ropog a hó, és a szél borzolja a nem-sok hajam. Fülmelegítőm védett a kipirosodástól, de az orrom, és a kezem kékre fagyott. Az imént jól megnézhettem Hansi küllemét, ami nem is volt olyan kellemetlen, mert bizony egy jóképű, magas, rövidrenyírt barna hajjal, meleg barna szemekkel rendelkezett. És az ujjai, amit még láthattam ápoltnak tűntek. Visszafelé is azon az úton siklottam, ő már a kerítés előtt integetett, fülig ért a szája…mondjuk az enyém is! Bár én a csokira tudtam csak gondolni!

 Beinvitált a házba, segített levetni a kabátom, a fültyűm, sálam, kesztyűm is leszedegettem, és így már szinte csupasznak éreztem magam, mert mintás gyapjúharisnyám, és a rövidke ruhám, olyan semminek tűnt az előző állapotomhoz képest. De ettől nem jöttem zavarba. Ő is ingben, és farmerben volt már, láttatva pocakmentes derekát, és hosszú combjait. De igazából nem akartam látni benne a férfit.

 Megjelent a konyhából a gőzölgő csészékkel, és lehuppant velem szemben a kanapéra. Én egy nagy puha fotelt foglaltam el, mert vonzott, és tudtam, hogy ott egyedül ülhetek, nem kell feszengeni.

 Körülnéztem, és teljesen jó ízlésű nappalit csodáltam körbe, szinte minden fából, gerendák, tálalószekrény, faragott sarokpad, ízléses textíliák,…szóval nagyon tetszett a látvány. Meg is jegyeztem, hogy kellemes az otthona, biztos a felesége ötletei lettek megvalósítva. Nem is volt benne a burkolt érdeklődésem…!

Nevetett, és mondta, hogy eddig nem talált arra érdemeset! Kiderült, hogy 38 éves, volt egy csúnya rák-betegsége, még 5 éven belül van, de dolgozni nem engedik vissza, pedig ég a keze alatt a munka. A házat azért tudja így rendben tartani, mert ideje tengernyi. Megtudtam, hogy reggel ő is járt a pékségben, és ott mondták neki, hogy szingliként élek, és beszélem a nyelvüket, így mert bátorságot meríteni a meghíváshoz, a csoki-imádatomról is onnan informálódott… Kacagtam, és megjegyeztem, hogy akkor ez egy biztos csapda volt.

Az ital nagyon finom sűrű volt, nézte a számat, miként kortyolgatom, láttam benne a csodálatot. Nem tettem jobban a lovat alá, hiszen nem célom egy ilyen kedves embert elcsábítani, éreztem, hogy ez nem a testiségről fog szólni. Mesélt még néhány dolgot magáról, gyermektelen, de nem életcélja, hogy utódot nemzzen, de nem is lenne ellenvetése, ha összejönne. Mindig ebben a faluban élt, csak dolgozni járt a megyeszékhelyre, ahol egy autógyárnak volt a részlegvezetője. Kérdéseire szerényen válaszoltam, zavarban voltam, hiszen lassan ráeszméltem, hogy miért is engedtem ezt meg, hogy társalogjak egy komoly érdeklődésű emberrel, mikor én bohém vagyok, s nem akarnék egy faluba eltemetkezni a világ végén. Bár ezek nagyon előrevetített gondolatok, de azt a figyelmet a szemébe, amikor engem hallgatott, nem lehetett nem félreérteni… csüngött a tekintete az ajkamon. Jólesett, de ezt nem engedhetem meg! Miután kiürült a poharam, megköszöntem, és búcsúztam, mert lejárt a félórám. Felugrott, és pindurt szomorúan mondta, hogy nem akarja, hogy baj legyen, és a munkámba késve érkezzek, de holnap is szívesen látna, egy újabb adag forróságra. Kérdeztem, hogy miért teszi ezt. Csak halkan válaszolta, hogy szeretne többet megtudni rólam, ismerkedni, és talán valami kialakulhat. Itt kellett volna azt mondanom, hogy a magyar férfiak érdekelnek, nem szeretnék ebben az országban élni, nincsenek komoly gondolataim e pár hét alatt, mit itt töltök közöttük. Ijedten nézett rám, hogy nem maradok itt tovább, és érdeklődött, mikor megyek haza. Örvendezve újságoltam, hogy még egy bő hét, és végre magyar földön lépkedhetek, de erre ő nagyon szomorú lett. Megérintettem, a karját, és megnyugtattam, hogy  addig még találkozhatunk, folytathatjuk az ismerkedést. Éreztem az ingen keresztül a karizmát, legszívesebben megsimogattam volna felderülő arcát, de visszafogtam magam. Újabb kézcsók, és kisiettem a kapun. Ha érzem, hogy néznek hátulról, mindig összeakadnak a lábaim, zavarban vagyok, most se volt másképp, és még csúszott is az a fránya út! De egyenes derékkal vidáman haladtam…

 Vajon mi lesz ebből?

 

Folyt. Köv.

 

 

A mappában található képek előnézete Németország

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.