Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Isten nem ver bottal 1.

2012.09.08

Isten nem ver bottal …

 Ismerek egy nőt, aki 19 évesen férjhez ment, mert állapotos lett az akkori táncpartnerétől, és a 20 évvel ezelőtti szokás szerint, el kellett venni a nőt, ha már kovász volt a cipójában!

 Ezzel nem lenne semmi gond, hisz naponta történtek ilyen gyors házasságok, de ez a pár nem szerelemből ugrott neki a házasságnak.

 Megszületett a pindurka gyermek, majd a szoptatás ideje alatt megfogant a második bébi is. Miután ő is megszületett, szenvedés volt az élet e családban. A férfi próbált eleget dolgozni, odafigyelni a feleség óhajaira, segített a háztartásban, a kertet ő művelte, és a gyerekeket szeretgette.

 A nő nem érezte, hogy felelősség-teli anya lenne, így hétvégenként bálba járt, a barátnőkkel csavarogni, az anyjához trécselni, s a gyerekek kimaradtak ezekből a szórakozásokból. Persze ez nem baj, de így nem sokat látták édesanyjuk mosolyát, nem élvezhették meleg bőrét, ölelését, csilingelő hangját.

 A nagyobbik 20 hónaposan se járni, se beszélni, szinte semmit nem tudott, amit vele egykorú társai.

 Egyre sűrűbben tűnt el az anyuka, akár napokra is, egész hétvégékre. Apuka vigyázott a gyerekekre, helyettesítette a másik szerepet, de ez azért tudjuk, hogy nem ugyanaz a helyzet…

 Egy nap az ifjú nő elment 10 órára egy közeli faluba, és hagyott egy cetlit a férjnek:

„Már nem szeretlek, nem jövök vissza. Mással akarok élni, szia!”

Szavát betartotta, soha nem tért ebbe a házba vissza! A gyerekek nem voltak még két-, és egyévesek teljesen.

Jött a válás, ami egyértelművé tette, hogy apuka lesz a gyermeknevelő, és anyuka többé nem akarta látni a csöppségeket, hisz láthatóan domborodott a pocakja, már új lakó bérelte ki.

Itt is ugyanilyen tempóba születtek meg a kicsinyei, egymás után látott napvilágot a két kislány, kikkel látszólagosan törődött, bár a férje nem volt oly serény, és nem éltek anyagi biztonságban, mégis tartósabbnak bizonyult ez a kapcsolat.

 Előző házasságából cseperedő kislányai közben új anyukát kaptak. De ez a történet most nem velük folytatódik, bár megér egy misét … ;)

 Nos, a főszereplő nő elég ápolatlan, vagy inkább igénytelenné vált, a kórházba kerülve is úgy nevezték a szobatársai, hogy Büdöske Böske.

Hajlékuk is mindössze egy szobára korlátozódott, ruháik zsákokba álltak a falnál, szekrény híján, mivel a fa kellett tüzelőnek. A férfi nem dolgozott, segélyekből nevelték két kedves utóduk.

 Eltelt pár év, mindenki élte a kialakított életét, míg egy nap a tv-ben meghallottuk azt a hírt, hogy egy kislányt elragadta a Duna örvénye, és sovány kis testét nem találták meg, még a miskolci mentőcsapat sem. Nem tudom, milyen elveszíteni egy gyereket, de most is duzzad a szemem, ha arra a védtelen lényre gondolok….

A nő volt az anya, ki elveszítette legkisebb, alig 6 éves, szőke, fürtös lányát.

 Az emberek rosszmájúan jegyezték meg: Isten nem ver bottal!

 Én csak annyit kérdezek: De miért a gyermek bűnhődik? Miért az ő élete árán kell vezekelnie? Egyáltalán, egy ilyen nőnek vannak oly mély érzései, hogy felfogják ezt? Félemetes a sors, vagy aminek hívjuk…

Én is félek ..

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.