Isten nem ver bottal 1.
Isten nem ver bottal …
Ismerek egy nőt, aki 19 évesen férjhez ment, mert állapotos lett az akkori táncpartnerétől, és a 20 évvel ezelőtti szokás szerint, el kellett venni a nőt, ha már kovász volt a cipójában!
Ezzel nem lenne semmi gond, hisz naponta történtek ilyen gyors házasságok, de ez a pár nem szerelemből ugrott neki a házasságnak.
Megszületett a pindurka gyermek, majd a szoptatás ideje alatt megfogant a második bébi is. Miután ő is megszületett, szenvedés volt az élet e családban. A férfi próbált eleget dolgozni, odafigyelni a feleség óhajaira, segített a háztartásban, a kertet ő művelte, és a gyerekeket szeretgette.
A nő nem érezte, hogy felelősség-teli anya lenne, így hétvégenként bálba járt, a barátnőkkel csavarogni, az anyjához trécselni, s a gyerekek kimaradtak ezekből a szórakozásokból. Persze ez nem baj, de így nem sokat látták édesanyjuk mosolyát, nem élvezhették meleg bőrét, ölelését, csilingelő hangját.
A nagyobbik 20 hónaposan se járni, se beszélni, szinte semmit nem tudott, amit vele egykorú társai.
Egyre sűrűbben tűnt el az anyuka, akár napokra is, egész hétvégékre. Apuka vigyázott a gyerekekre, helyettesítette a másik szerepet, de ez azért tudjuk, hogy nem ugyanaz a helyzet…
Egy nap az ifjú nő elment 10 órára egy közeli faluba, és hagyott egy cetlit a férjnek:
„Már nem szeretlek, nem jövök vissza. Mással akarok élni, szia!”
Szavát betartotta, soha nem tért ebbe a házba vissza! A gyerekek nem voltak még két-, és egyévesek teljesen.
Jött a válás, ami egyértelművé tette, hogy apuka lesz a gyermeknevelő, és anyuka többé nem akarta látni a csöppségeket, hisz láthatóan domborodott a pocakja, már új lakó bérelte ki.
Itt is ugyanilyen tempóba születtek meg a kicsinyei, egymás után látott napvilágot a két kislány, kikkel látszólagosan törődött, bár a férje nem volt oly serény, és nem éltek anyagi biztonságban, mégis tartósabbnak bizonyult ez a kapcsolat.
Előző házasságából cseperedő kislányai közben új anyukát kaptak. De ez a történet most nem velük folytatódik, bár megér egy misét … ;)
Nos, a főszereplő nő elég ápolatlan, vagy inkább igénytelenné vált, a kórházba kerülve is úgy nevezték a szobatársai, hogy Büdöske Böske.
Hajlékuk is mindössze egy szobára korlátozódott, ruháik zsákokba álltak a falnál, szekrény híján, mivel a fa kellett tüzelőnek. A férfi nem dolgozott, segélyekből nevelték két kedves utóduk.
Eltelt pár év, mindenki élte a kialakított életét, míg egy nap a tv-ben meghallottuk azt a hírt, hogy egy kislányt elragadta a Duna örvénye, és sovány kis testét nem találták meg, még a miskolci mentőcsapat sem. Nem tudom, milyen elveszíteni egy gyereket, de most is duzzad a szemem, ha arra a védtelen lényre gondolok….
A nő volt az anya, ki elveszítette legkisebb, alig 6 éves, szőke, fürtös lányát.
Az emberek rosszmájúan jegyezték meg: Isten nem ver bottal!
Én csak annyit kérdezek: De miért a gyermek bűnhődik? Miért az ő élete árán kell vezekelnie? Egyáltalán, egy ilyen nőnek vannak oly mély érzései, hogy felfogják ezt? Félemetes a sors, vagy aminek hívjuk…
Én is félek ..
