Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kicsit szomorkás a hangulatom máma…

2012.04.09


 /Előzmények nélkül, napi pillanatok/

 

 Miután felébredtem, izgalommal vártam a párom hazajöttét, elvégre szegény dolgozott, ünnepnap ide-, vagy oda, szolgálni kell és védeni!

 6 óra után pár perccel megszólalt a telefonom, ő volt, hogy siet haza, és szeretné, ha addigra én is elkészülnék, mert a szüleihez kell menni, locsolkodni!

 A busz 7.45-kor indul, rengeteg időm van, - gondoltam, és nekiálltam szántani vetni az online kertemben.

 Mivel már be voltam sózva, hogy jön, és huncutabb dolgok is előfordulhatnak, hajnalba lezuhanyoztam, illatosítottam keblem-kelyhem, és a többi tartozékom, így kivirágozva sunnyogtam a takaró alatt, amikor megérkezett.

 Mosolyom őszinte és örömteli volt, hogy végre itt van a Kiválasztott, és most megteszi, amit minden férfi  / - tenne velem ebben a helyzetben….

 Odacammogott az ágyhoz, lassan lehajolt, én ugrásszerűen átöleltem, ajkamat a szájára tapasztottam, és húztam be a melegebb égtájakra…

Éreztem a csókján, hogy ő már abbahagyta, és azt várja, hogy mikor engedem el a nyakát, így hagytam, hogy kiszabaduljon szorításomból.

-         Szóltam telefonon, hogy készülj el! – morgott.

-         Én meg úgy gondoltam, hogy van még időnk egy pindurt egymásra is, aztán majd elkészülök. – vágtam rá reménykedve.

Erre kiment kávézni, cigarettázni((, és beslisszant a fürdőbe, rendbe szedni magát.

Vártam, naiv-módon! Tudtam, hogy semmibe veszi, amit én szeretnék, tudtam, hogy lassan egy hete nem szerelmeskedtünk…

Az ágyból makacsul nem mozdultam ki! Amikor végzett a tisztálkodással, bejött, felöltözött, megkérdezte lazán, hogy akkor nem jössz? -  majd adott egy puszit, és angolosan lelépett. …

Ekkor tört ki belőlem a sírás… Nem is sírás, hangos zokogás! Visszafojtott dühöm végre felszínre tört. Több hónapja gyűjtögettem e krokodilkönnyeket, és a hangot, mely már fuldoklásba torkollott, nem tudtam visszatartani.

 Ha ő megy, én is! De én a lakásomba… a legszükségesebbeket összepakoltam, és elindultam haza. Nem tudtam, hogy folytassam a sírást, megérdemli-e egyáltalán, vagy egyszerűen csak élvezzem a hűvös szellő érintését, ahogy a szoknyám lebbentette.  A nap erőlködve nyújtóztatta sugarait, de mindig alul maradt a gömböc felhőkkel való csatározásban.

 Mire a pályaudvarra sétáltam / kb.2.5km /, a kezem lila volt, a szemem vörös a sírástól, és az agyam lázasan járt, hogy most mi is a következő lépés!?

A buszon melengettem az üvegen áthatoló napban a testem, és mosolyt csalt arcomra egy idegen férfi tekintete.

Hazaértem, de a lakás hideg volt, felcsavartam a termosztátot, és melegebb felsőt, és tavaszi csizmát húzva, elmentem a Duna-partra.

Lassan slattyogtam, de az arcomra mosoly-smileyt raktam, hogy reakciókat, válaszsomolygásokat gyűjtsek. Ezekben sosem csalódom..

Vettem egy csokoládét, zsebembe csúsztattam, és kockánként élveztem, ahogy szétolvad a számban a selymes íz, és boldogsághormonjaim végre eluralkodják kiéhezett sejtjeim. Ebben a pótszerben sem csalódhatok!

A víz mellett leültem egy padra, kezemben tejkaramellás fagyival és lassú mozdulatokkal nyalintóztam. Velem szemben egy sétahajó legénysége szorgoskodott a hajó orrában, és kacérul figyelni kezdtem őket. Vajon van még valami vonzereje a bordó harisnyának?

Bizony volt, mert németül kaptam az ismerkedési fricskákat, ami nem közönséges, hanem kellemesen hízelgő volt.

 Hazafele megint jobb kedvem volt, a fülembe ritmusos swing zene szólt, és mosolyogtam, mert éreztem, hogy Nélküle is van erőm!

 Egy idősebb, öltönyös férfi szólított meg:

-         Kisasszony, sétálgat? Csak így egyedül? – akcentusa idegenül csengett, de csak mosolyogva köszöntem, és tovább libbentem.

Vajon miért nem kellek annak az Egy embernek, akit én szeretnék, és miért kellenék minden más idegen férfiúnak, akiket egyáltalán nem szeretnék?

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.