Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Munkahelyi zaklatás...

2018.06.07

Nem is tudom, hogy kezdjek neki…In medias res vagy huzavonázzak még a történettel.

Úgy döntöttem rétest csinálok. Mármint nyújtom pindurt: lesz eleje, közepe, meg valami kunkori vég.

 Szeretem a munkám, szeretek az emberekkel foglalkozni, s az ellátásuk közben cseverészni. Naponta 13-16 beteget látok el az otthonában, a város különböző pontjain, eltérő koruakat, más-más betegséggel,  Eddig semmilyen  problémám nem adódott velük. Sőt ..és ez a sőt adja az apropóját az íráshoz.

 Mivel nincs kötelező munkaruha, civil öltözetben dolgozunk. A munkaidő alatt semmilyen kivágott felsőt, miniszoknyát, áttetsző holmit nem viselek. Nem hergeljük a német népet. )) Szolidan, hétköznapian, de mégsem slamposan …

Van egy olasz hölgy. akihez este és reggel is menni kell, hisz éjszakai táplálás folyik nála vénán keresztül. Minden alkalommal stírölgeti a kinézetem, s mosolyogva jegyzi meg, hogy ma is milyen chic a nővérke. Hiába szabadkozom, hogy ez már épp kiment a divatból, vagy talán sose volt az, legyintve nem engedi magát meggyőzni. Mondjuk, van egy kis rafinéria a dologban, hisz akad egy fia, kit nekem szánna. Sokszor külön értesíti a gyerkőcöt (50 éves))) ), hogy épp ott babrálok. A jóképű olasz gigoló meg ugrik és mosolyogva próbálkozik. De az udvarláshoz kevés az idő, így hamar véget vetek a mázas szavaknak. Amióta a vacsorameghívására kosarat kapott, visszahúzódóbb, de mindig végtelenül negédes a „gyermek”. )))

Aztán akad egy 50 feletti páciensem, ki az első látogatásomkor kifejezte rosszallását, hogy külföldi vagyok, és nem szívesen enged be az otthonába. Hozzá, utána pár hétig nem is mentem. Aztán egy hétvégén rákényszerültem, s csodák csodája, tudta a nevem, s miután megkérdezte a végzettségemet, teljesen megváltozott a keménysége, s elfogad, sőt kéri a jelenésemet. Az utolsó két alkalomnál, amikor beléptem, gyertya égett, s nem értettem, mire jó ez fényes délben. Röpke válasza meglepett, hogy a múltkor mondtam, hogy nem dohányzom, s a füstöt se szeretem…ennek kivédésére gyújtogatott. Ismeri a zenei ízlésemet, s van, hogy sebellátás közben azon kapom magam, hogy vele együtt dúdolászom az angol szöveget a háttérzenéhez. Inni-enni kínálgat, s a végén kézfogás helyett, mindig kézcsókot kapok. Ő egy úriember egyébként… csak mondom. Tudja a határt, s azt nem lépi át.

Van olyan velem egykorú, sebeslábú ifjú, ki próbálkozott, de egy jó beszélgetőpartneri kapcsolaton kívül mást nem kapott. S az utcán találkozva is megállunk egy-két kedves szó erejéig, s a mosoly az arcomon mindig tovább ragyog.

Most jön, mire vágytál – no, nem a világító ágytál, hanem az in medias…

Egy hónapja küldtek egy 30-as ifjúhoz, ki nagyon erőteljes fizikálisan, pedig már sok betegséget megélt rövid időn belül. Sose dolgozott, hisz mindig valami nyavalya gyötörte. De kedves szavakat tudott mondani, első alkalommal szinte szemtelennek is tűnt, de betudtam a borzasztó fájdalmának, s elengedtem a fülem mellett a lüke szövegét. Neki a leromlott immunrendszere kihozott egy szőrnyű bőrbetegséget. A hasa alatt a bőr felnyílt, óriási szakadékkal tátongva, s lassan a nemi szervét is behálózva nyitotta meg a bőr alsóbb rétegeit. De ez nem annyira fontos. Bár nyom a latba, a történetbe. Miután láttam a testén ezt a súlyos sebet, kértem az anyukáját, hogy vigyék ügyeletre, és sebésszel kezeltessék előbb, aztán kötözgessük mi a maradékot. Tartott a doktortól a fiú, de anyuka nyomására, még az ellátásom után bevitték a klinikára. Kaptam a mamájától egy eredeti görög isteni süteményt búcsúzóul... nyam-nyam be is faltam. ))

Múlt héten hazakerült, s a főnököm megint engem küldött, hogy lássam el újra, s írjam meg az új dokumentációt. Egye fene, én is kíváncsi voltam, hogy 3 hét alatt mit fejlődött. Anyuka most is aranyos volt. S miután kibeszélgette magát, elvonult a konyhába. A fiú meg mesterkélten vigyorgott és erektálódott. Már a múltkor is hidegen hagyott ez a produkciója, hisz nővér vagyok, ez előfordul, s ha nem figyelek rá, múló állapot lesz ez egy férfi betegnél. De nem úgy e fiúnál. Látszott, hogy megerősödött a hospitalizáció alatt. Zsongva mondta a magáét, állandóan ficergett, alig tudtam rendbeszedni őkelmét. De semmilyen bíztatást nem kapott, sőt inkább kinevettem, hogy látom, már nem fáj annyira a gyógyulóban lévő seb. Fintorgott, hogy miért nem foglalkozom vele másképp, de aztán megjött a józan esze, s abbahagyta a nyomulást. Elköszöntem.

 Másnap is mennem kellett hozzá, parkolásnál vettem észre, hogy hiányoznak a házuk elől a kocsik, de a fiú otthon volt, várta a nővért, míg a család apraja-nagyja a strandon süttete a bőrét. Na, azért bíztam magamban, hogy ma talán nem lesz semmi atrocitás, de tévedtem…

Ahogy kicsomagoltam az ellátandó területet, újra felütötte fejét aminek nem kellett volna. De nem érdekelt. Koncentráltam volna a munkámra, de a beteg egész mást tervezett. Folyamatosan el akarta érni a ruhámat, csók miatt többször felült, csücsörgött, míg ilyenkor én arrébb álltam, s mondtam, hogy fejezze be, mert otthagyom. Tiszta pillanatai néha visszatértek, s olyankor csak a szavaival molesztált… Muszáj volt gyorsan és alaposan ellátnom a sebét, aztán sebtiben akartam távozni. De ez egy ekkora beavatkozásnál nem olyan egyszerű. Amikor végre befejeztem, felpattant és a sarokba szorított. Gondolkodtam, hogy hogy ússzam meg ezt az attakot, hisz nálam egy fejjel magasabb, erősebb volt. Hangosan magyaráztam, hogy térjen észhez, én nem ezért járok ide, a munkámat végzem, nem prostituált a szerepem. Miután rácsaptam a kezére még kesztyűs kézzel, visszahőkölt, s kezet nyújtott, hogy bocsánatot kérjen, s felejtsük el ezt az egészet. Rendben, gondoltam, de azért azt előre mondtam, hogy holnaptól nem én jövök. erre a kezemnél fogva magához rántott, s beleharapott, -nyálazott a nyakamba. Hevesen ellöktem magamtól és a fürdőbe siettem, hogy fertőtlenítőszerrel locsoljam a bőröm, mert a hideg is kirázott attól, amit ez a szemtelen férfibeteg tett. A fürdőajtóba is beállt, s nem engedett, de akkor már keményen szóltam, hogy engedjen, vagy ebből nagyobb bajt csinálok. Kiengedett, s amilyen gyorsan csak tudtam a házból kirohantam.

Majd felhívtam a főnököm, elmeséltem az esetet, és mondtam, hogy nem megyek rendőrségre, de ide többet ne rendeljen ki. Szörnyülködött, és utána személyesen is beszéltünk. Irtó rendes nő egyébként, nem véletlenül választottam az ő cégét.

Eltelt pár nap. Délelőtt az otthonomba csörög a telefon. Kolléganőm hívott, hogy szeretne a beteg anyukája beszélni velem. Meglepődtem. Miután meghallotta a hangom, millió elnézést kért, nagyon sajnálja, ami történt, de ne hagyjam őket cserben, hisz nagyon megkedvelt, s megígérte, hogy ha engem rendelnek oda, ő mindig otthon lesz, s nem engedi, hogy bármilyen apró hasonló dolog történjen. Bólogattam, hogy persze-persze…és végül mondtam, hogy jól van, így lesz, ahogy kérte. De a főnökömet azért megkértem, hogy ha lehet, kerüljük el ezt a lehetőséget. Megnyugtatott, hogy biztos lehetek benne, hogy a környékre se küld a jövőben.

Szóval a „sőt” az elején ily módon kiforrt, s buggyant. Igazából, azért írtam meg, mert a nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek jelige kikívánta ezt a pár sort.

 Ezentúl lesz nálam nyugtató injekció. Ez lesz a konklúzió.

Remélem megértettétek a mit és miért-eket. Köszönöm nektek.