Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Néhány gondolat a fegyverekről

2013.12.24

Mire jó egy fegyver?

 Ölni? Félelmet kelteni? Védekezni?

 És mi is a fegyver?

 Katonai eszköz? Vagy a konyhakés is azzá változik, ha kinyílik a bicska a zsebben?

 

 Amikor kislány voltam, mereven elutasítottam a használatát. Akár a háborús epizódokra, akár a bűnözésben, akár a védekezésben, akár a disznóölésen eldurranó kábító lövedéket, vagy a vadászatokat.

Úgy gondoltam, ez nem helyes! Senkinek nincs joga elvenni a másik ember életét. A vadászokat pedig mészárosnak tartottam.

Azóta tudom, hogy muszáj a vadak szaporulatát kordában tartani, a beteg állatokat kilőni…. Ezt egy vadászkürtös barátnőm érttette meg velem. Bár a mai hobbivadászok nem csak a kilövésre szánt példányokat dézsmálják, szerintem.

A háborúkat is kezdtem felfogni…. A történelem során megértettem, hogy a közelharc csupán védekezés, a saját élet megóvása. Bár elég horrorisztikus dolog, de erre még rábólintok, hogy igenis mindenáron meg kell védeni a családot, a saját életet, de a hazáért való áldozatokat nem hősiességnek, hanem értelmetlenségnek tartom. Van bennem hazafiság, de nem minden áron!

Ahogy közeledünk napjainkhoz, úgy fejlődtek a fegyverek, „szupercsúcs”-ra. Most már csak egy gombot nyomogat valaki ész nélkül, és azt hiszi, hogy egy pöttyintéssel lerendezheti egy adott régió sorsát!

Azt se tudja, kire lő, kik esnek ártatlanul áldozatul, hogy azok az emberek apák, anyák, nagymamák és sok esetben gyerekek. Nem ez számít! Már nem a felelősöket kell büntetni, hanem meg kell félemlíteni egy országot, egy régiót, egy városrészt, egy családot. Személytelen az egész. Gyomorforgató!

 Pinduriként, ültem a családi asztalnál, vártuk a vacsorához érkező apámat, aki megjelent az ajtóba egy légfegyverrel. Egyenesen rámfogta, és az arcomba tolta. Olyan halálfélelmem volt abban a pillanatban, hogy elbőgtem magam, megmoccanni sem mertem. Ő meg csak vigyorgott, hogy ettől nem kell félni, csak a verebek miatt hozta a barátjától.

Talán ez volt az első közeli negatív élményem a fegyverekkel.

A faluban többen is fejbelőtték magukat…  Pár éve, egy kedves ismerősöm tette meg ezt váratlanul….

 Utaztam a metrón, és egy srác egy hosszú „botot” markolászott velem szemben, amikor jobban megnézve, láttam, hogy egy szamuráj kardon támaszkodik! Jesszus! Lehet, hogy gyávaság, de felálltam, és átmentem egy másik kocsijába a szerelvénynek, mert nem szerettem volna a híradóban szerepelni, hogy egy őrült fickó hadonászni kezdett a metrón és lekaszabolt néhány utast.

 Ugyanilyen szituáció volt ősszel a vonaton, ahol felszállt egy középkorú férfi, és leült elém az ülésre. Hallom, a fülhallgatón kívül, hogy fennhangon beszél. Szidta a környezetét, az utasokhoz beszélt, de nem várt választ, csupán trágár stílusban kritizált. Egyszer csak előkapta a mobilját, és hangosan kiabálta, hogy reméli, minden kész, mert ő hozza a fegyvert és majd lerendezi a telefon másik oldalán lévőt. Csak füleltem… Eltelt pár perc, majd a zakójában kezdett matatni, és a mobilját újra a füléhez emelte, és kiabálta a magáét, hogy őt átverték, és most rendet tesz,…nála a fegyvere. Abban a pillanatban átcihelődtem egy másik kupéba. Nem várom meg, amíg valóban előkap valami stukkert, és vaktában lövöldözni kezd! Gyáva vagyok? Inkább az legyek, mint a Tények főhíre!

 A munkahelyemen is akadt egy jómadár, akinél számtalan halef és bozótvágó volt. Kérdeztem tőle, hogy van magánál valami fegyver, kés, szúró-, vágóeszköz, vagy tűzgyújtó szerszám? Állítása szerint, semmi ilyesmit nem hozott a kórházba. Ellenőriztem a táskáját, amikor előkerült egy szablyaféle, egy bozótvágó túlélőkés, és egy hosszú, vékonypengéjű kés is. Na, brávó! Azt mondta, ezeket ő gyűjti…de minek cipeli magával?? Mutattam neki, hogy ezzel a késsel simán átér egy emberi törzset, úgy, hogy a szúróeszköz a másik oldalon fog kiállni. Ő meg csak nevetgélt. Hiába, ilyen helyen dolgozom… J

 

A fegyverek ma is kételyeket ébresztenek bennem. Vagy csak félelmet?

Nagyon szigorú szabályokhoz kötném az igazi ölőeszközök tartását. A konyhai eszközökből meg csak akkor lesz ilyen minősítés, ha elszabadulnak az indulatok.

 Pedig minden körülmények közt higgadtan kéne viselkedni, vagy legalábbis uralkodni kéne az érzéseken.

Éljünk békében! Beszélgessünk a vélt ellenséggel! Lehet, hogy csak egy félreértés, vagy nézetkülönbség akad, s nem mételyezne meg semmi emberi kapcsolatokat!