Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


18évesen

2010.04.29
Az önálló élet kezdete Legtöbben úgy érezzük, hogy a felnőttkori életünk egy bizonyos korhoz, a 18. életkorunkhoz van kötve. Én se voltam ezzel másként, hiszen tudtam, hogy ettől a naptól kezdve nem tud bántani az apám büntetlenül, és ha akarom, elhagyhatom a szülői házat, anélkül, hogy kényszerítenének a visszaköltözésre. Nagyon vártam ezt a szép tavaszi napot, nem mondtam otthon, hogy mire készülök, nehogy meghiúsuljon a nagy terv, hogy a kedvesemhez költözöm, aki egy távoli faluba lakott a gyermekeivel. Már egy éve jártunk, de akár egy évszázadot is együtt lehettünk volna, én akkor is tudtam az első pillanattól kezdve, amikor kettesben beszélgettünk, hogy Ő az ideális társ mellém, mert egy ízig-vérig családcentrikus, hűséges, kedves, csendes, előzékeny, humoros, illedelmes, bizalomgerjesztő külső, és belső tulajdonságokkal rendelkező egyén. No, igen, joggal kérdezhetnék, hogy mintha már lenne gyereke, mert ugye ezt már leírtam. Igen, valóban volt két szép kislánya, akiket elhagyott az igazi anyjuk, és Őrá maradtak szegény kis csemeték. Az édesanyjuk elment délelőtt 10órára dolgozni, és elfelejtett hazamenni, és később se jelentkezett, nem hiányzott neki a két csöppsége. Leegyszerűsítve, és bonyolultabban leírva is csak ennyi történt. Ahova munka után ment, az egy új férfi társasága volt, ahol a gyerekek már nem fértek el a jövőképében! Furcsa, mert most így 20 év távlatából, még most se tudom elképzelni, hogy hogyan tehet ilyet egy anya, illetve anyának lehet-e nevezni az ilyen nőt!? Én „csak” 20 évet voltam együtt velük, de sose tudtam volna lemondani a gyerekekről, pedig vér nem kötött össze bennünket, csak az egyszerű családi kötelék. Hiszen anyának szólítottak, és még most is büszkén bitorlom e megszólítást, pedig már mindegyik felnőtt leányzó, önálló élettel, új családdal. Szóval készültem, hogy elhagyom a szülői házat, már reggel, amikor elment az apám dolgozni, gyorsan pakolászni kezdtem, zsákokba, szatyrokba rakosgattam a nem túl sok holmimat, és vártam, hogy eljöjjön a délután, amikor értem jön a kedvesem barátja autóval, és elrepít az önállóság világába, a nagybetűs életbe. Amikor vége volt a sulinak, siettem haza, és meggondoltam magam, megvártam, amíg az apám hazaér, és felnőttek módjára megbeszélhetjük akaratomat. Megérkezett, kértem, hogy üljünk le az asztalhoz, mert közölni szeretnék egy fontos dolgot. Kíváncsian hallgatott, nem szólt közbe, csak bólogatott, és teljesen nyugodt volt. Meglepett ezzel a viselkedéssel, de talán tudta, hogy úgysem tehet a döntésem ellen semmit, és talán már érezte a szándékom régebben is. Azt mondta, hogy van egy kis félretett pénzem, amit anyukám halála óta gyűjtöget, és azt odaadja kezdésnek. Könnyek szöktek a szemembe, mert ez aztán tényleg váratlanul ért, mert erről nem tudtam, és tényleg szükségünk volt a pénzre az induláshoz. Talán megkönnyebbült, hogy elmegyek, és nem kell senkivel veszekednie, vitatkoznia naphosszat. Azóta sem tudom, miért nem rendezett jelenetet, miért nem bántalmazott, és főleg miért volt ilyen kedves!? A pénzt egy hét alatt elköltöttem, mert egy ülőgarnitúrát vettem a közös hálónkba, hogy legyen, amire együtt lehajthassuk a fejünket, ne egy heverőn kelljen nyomorogjunk a leendő párommal. Szóval nagy fordulat állt be az életembe a 18. születésnapomon: egyszerre lettem élettárs, anyaszerepben, háztartást vezettem és közben iskolába jártam, gimnázium harmadikba. Furcsa, de ha a mai gimnazistákat elnézem, nehezen tudom elképzelni róluk, hogy családot szeretnének elsősorban, és nem az élet habos oldalát, a bulikat, a szórakozást, a flörtöléseket. Én se tudtam még pontosan, mire vállalkoztam, de azt tudtam, hogy a szerető párom mellett, és a két kis virgonc kislány mellett csak jobb lehet, és végre eljött nekem is eldorádó. Ami szó szerint édes élet volt, mert a párom 3hónap múlva a férjem lett. Így alig múltam el 18, és máris tisztes feleség voltam, amit sosem bántam meg, mert életem legszebb legrózsásabb, legönfeledtebb, és legbiztonságosabb időszaka volt ez a 18év. Sosem gondoltam, hogy egyszer vége lesz, de ez általában így szokott lenni. Pedig ebben a kapcsolatban a végén én voltam a ludas. Pontosabban az internet! De ez már a házasságunk végén volt, így az egy külön történetet igényel!
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Umeå Svedorszäg

(brigi1223, 2010.06.14 12:18)

Moi !
Szeretem olvasni az iräsaidat, bär szomoruak. Hiszem, hogy megtalälod majd ujra a boldogsägot. Szoritok erted.

Áldozati bárány?

(Asztalos , 2010.05.03 11:05)

Hát nem is tudom!Megmenekültél az apádtól, mégis most egyedül vagy!Eddig csak másokért éltél!Hogy lehetne Téged kis Moi elérni!Beszélgethetnénk az élet nagy dolgairól,meg arról,amiről lemaradtál!
Szia!és Folytasd az írást!