Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Úton- útfélen...

2018.03.16

Szilveszter napján, hajnalban, mikor még a kakas is az esti partira tartogatja a kurjantását, én már úton vagyok a 15 km-re lévő munkahelyemre. Hűvös van, de nem csipkedi az orcám a téli temperatúra.

Ahol dolgoztam akkor, nem tartottak semmilyen évvégi ünneplést, egyszerű napnak tekintették, dáridó nélkül. Mivel tudták, hogy karácsonyom se volt, hisz 12 órában náluk vagyok december 23 óta minden nap, így megleptek egy mozival. A kis betegem is vittük, hisz látni és hallani képes, de másra képtelen,…még lélegezni is csak a masinával tud.. Szóval, „kiszórakoztam" magam délelőtt, s mire este 21 órakor kiléptem a házból, már nem volt kedvem a barátnőm hobbitelkére egy partira kicammogni, hisz másnap is teljesítenem kell. Igy maradt a fürdőkád és az ágyam…Na, meg a hüle internet.

Másnap láttam, hogy írt egy legény, ki szintén egyedül vészelte át az éjszakát, s gondoltam, miért ne találkozzak egy magyar lénnyel, s elröhögcsélhetek vele szittya nyelven, mit annyira szeretek.

Végülis, azért találkoztunk, hogy megtanítson parkolni, mert az ebadta autó mindig keresztbe akar két autó közé landolni…pedig én próbálkozom helyrerakni…

A múltkor kérdezte a kollegina, hogy hol parkoltam, mert nem látja a kocsit a közelben. Mutattam neki, hogy az utca végén, a sarkon tettem le, hisz így nem szorít be senki és éjjel nyugodtan tovasuhanhatok…Mire ő, miért nem hagytad a másik városban, ott több a parkolóhely…Hát persze, hogy kiröhögött..

Szóval a férfiú megtanít parkolni, ez volt a mottó…Megbeszéltük, hogy itt és itt munka után találkozunk, Persze, hogy a sötétbe továbbhaladtam a kijárónál, így a következő lehajtónál felhívtam, és mondtam, hogy kissé eltévedtem, és inkább ő jöjjön erre, mint én keveredjek még messzebbre. Egy Lidl parkolóba irányított, s miután ő is megérkezett, beállt egy ott dekkoló konténer mögé 10 méterrel, s azt kérte, hogy álljak be tolatva közéjük…Mondtam, hogy ide én nem férek be, de csak bíztatott, hogy majd ő ad instrukciókat, s legott beparkolok.

Mindössze 10x csináltam meg, s magam is meglepődtem, hogy nem is olyan nehéz ez a tolatásosdi, és egy teára meghívtam hálából a közeli Mekibe. Iszogattunk, beszélgettünk, vihorásztam, telt az idő. Úgy váltunk el, hogy egyszer vele tarthatok az új Mercedes kamionjával egy útra, ha szabadnapos leszek végre.

S eljött a nap, mikor este hívott, hogy másnap reggel a városomból vesz fel rakományt, s elvinne magával egész Baden-Württembergen át.

De én éjszakás voltam, s csak 7-kor kómásan másztam a munkahelyről elő, s persze, hogy nem értem oda a találkozási pontra. Felhívtam, hogy megint béna voltam. Megnyugtatott, hogy maradjak, ott ahol vagyok, hisz a kamion már úton van, s majd felvesz onnan, hol épp leledzem. Ez azt jelenti, hogy a kis kertesházak között fog megjelenni Böhömkével, ami itt nem megszokott. Vigyorogtam, mint a vadalma…s alig tudtam felmászni a tip-top fülkébe. De megoldottam.

A francia határhoz szólt a fuvarlevél, s aztán meg délre kellett vezetnie, s én csak ültem ott megszeppenve. Bár inkább éber és boldog voltam, hogy nem csak álló kamionba csüccsenhetek, hanem mozog alattam az egész szerkezet. Frenetikus élmény volt fentről látni a világot, az autópályákat, s a vadbarmokat, kik a Kresz ellen vétkeznek, veszélybe sodorva ezzel ártatlan életeket.

Gombok, kütyük, kijelzők és egyéb szerkezetek felől érdeklődtem, s a vezető ifjonc mindent elmondott részletesen.

Voltunk egy hegy belsejébe épült öreg papírgyárba, keresztül - kasul a déli határba. Kimondhatatlan volt az élmény, és nagyon felszabadult voltam, mert a sofőr bácsiban teljesen megbíztam.

Ahhoz képest, hogy 12 órát éjjel éberen átdolgoztam, nagyon virgonc voltam.

Délben megálltunk pihenni, kiszálltam telefonálni, s mire a fülkébe néztem újra, integetett a legény, hogy másszak vissza. Azt hittem indulunk nyomban, de beszálltam, és amit láttam, tátva maradt a szám. Terülj-terülj asztalkámat varázsolt ebédidőben, a kamion fülkében. Volt minden, mi szem-szájnak ingere, hazai kolbásztól a német hússalátáig, de az uborka, paradicsom, paprika se hiányzott a palettáról. Nyammogtunk, s végre láthattam, mit hova dugdos a kamion rekeszeibe, apró rejtekhelyeire, hogy ilyen tiszta és rendezett lett újra a kajálás végére. Cserfes volt a legény, de én nem bántam, sok apró műhelytitkot hallottam, a végére már szinte tapasztalt kamionos lettem.

Aztán hazavitt, ill. közel a városomhoz kirakott egy villamosmegállóba, ezt én akartam így, hisz a tömegközlekedést is imádom, s volt időm este, hisz másnap nem mentem munkahelyi berkekbe.

Csakhogy ami feldobott hangulatom volt a kamionban, azt a váróba már teljesen elvesztettem, s az izgalmas naptól a padlóra kerültem. Eleinte csak ásítoztam, de aztán el-el pilledtem, s a második villamoson teljesen kifeküdtem. Nekidőlve a nagy fejemmel az ablaknak, úgy aludtam, mint akit odaragasztottak. A végállomáson bökdösött egy pasi, hogy hölgyem itt le kell szállni. …Ragadt a szemem, mint a csiríz, a lábaim ólomból voltak, s mint a szédült tyúkok hazafelé indultam. Még 10 percet kellett cammognom a lakásig, hogy majdnem örök nyugalomba helyezem magam. Láttak páran, hogy hogyan csalinkázok, s egy férfi nekibátorodva utánam iramodott, s megérintve a vállam ennyit mondott: Meghívhatlak még egy italra, szép hölgy? Azt a hergott-morgott vigyorgott mindenit, hát részegnek nézek én ki? Hiába mondtam, hogy 32 órája nem aludtam, s egy csepp alkohol nincs a torkomba, ő csak kajánul nevetett, s meg akarta fogni a kezemet. Több se kellett nekem, ez a félreértés úgy belobbantott, hogy olyan egyenesen mentem lendületesen a továbbiakban, hogy a díszőrség katonái se lépkednek jobban.

Hazaérve csak leültem, s még átgondolni se volt időm, hisz jött értem az álommanó, s pár órával később kitekert pózba, sajgó porcikákkal a fotelben ébredve rendezgettem magam nyugvóhelyemre.

Bakancslista egyik kívánsága kipipálva. Nincs többé álom és sóvárgás a brummogó gépek után,.. megéltem végre a mámort, milyen is egy nap e monstrumban „lakni”, lakmározni, utazni és dolgozni. Mély tiszteletem és csodálatom megmarad a kamionsofőrök felé,…Meg is köszönöm ezúton is e nem mindennapi napot: Danke, kedves Peti!