Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vannak még csodák

2012.10.14

A mai nap munkával telt..

DE!

Az este egy mellékállás jövedelemszerzésére irányult, ami sajnos a kései órákban történhetett csak meg.

Nem kell rosszra gondolni, idős betegeknek masszírozást, lelki megerősítést vállalok.

A néni, akihez hívtak, 66 éves, és álmatlanság gyötri, így neki teljesen mindegy volt az időpont. Mivel a főállásomból este 7-kor szabadultam, mire rendbe raktam magam, eltelt egy cseppnyi idő. Dél-Pest és Cinkota közt van egy-két BKV alkalmatosság, amit igénybe kellett vennem, de megoldottam, és 9 óra után megjelentem a néninél.

Kávéval és meleg, hálás szavakkal fogadott, hogy ily éjszakába nyúlóan is foglalkozom vele.

Átöltöztem nála: pöttyös harisnyát és miniruhámat fehér köpenyre cseréltem.

Elvégeztem a feladataim, jókat kacarásztunk. A macskája különösen a szívembe lopta magát…és elköszöntem, mert tudtam, hogy a HÉV már csak 2 járatot indít.

 Beálltam a lézengő emberek közé, és vártam, hogy felénk jöjjön a messzebb rostokoló szerelvény. Jött is pár percen belül, de el is húzott, megállás nélkül! Tágra nyílt szemekkel néztem távolodó fényeit. Viszont ugyanabban az időpontban jött egy szemből is. Már majdnem felszálltam rá, amikor megkérdeztem, hogy ez az Örsre megy? Mutogattak a márnemlátható kocsi után, hogy az volt az!

Egy betyáros káromkodás elhagyta a számat! Majd felhívtam a nővérem, hogy elújságoljam, mekkora mamlasz a húga, mert nem képes felszállni az utolsó előtti járatra. Hangosan vertyogtam a telefonba, mert nagyon aggódtam, hogy ma lábbusszal kell Pesterzsébetig elcammognom.

Szerencsére jött a forgalmista, és beleszólt a telefonálásba:

-Elnézést, de hallottam a beszélgetést, és segíteni szeretnék! – befejeztem a hívást. Útba igazított, hogy 20 perc múlva egy újabb járat fog elindulni, de kicsit távolabb kéne menjek, mert itt az érkező járatok állnak meg.

 Bénáztam ott, hogy melyik sínpár mellé tapadjak, és közben kikotyogtam, hogy mi az uticélom.

Beinvitált a forgalmi irodába, hogy megtervezi éjszakai járatokkal a bonyolult utat, és még ki is nyomtatta. De kiderült, hogy szombaton egy-két közlekedési eszköz kimarad, így mint a GPS: újratervezett. Néztem a szép akváriumot, néztem a rendet az íróasztalon, a kezét, amivel kódokat pötyögött, és a telefonhívást, hogy az utolsó járat nélküle nem indulhat el, el ne engedje a kollégája!

 Csupa mosoly voltam, bár még nem volt összerakva a teljes utiterv, de elkérte a telefonszámom, hogy majd kihámoz valamit, és időben értesít.

Annyit tudtam, hogy az utolsó piros metrót el fogom érni, ha igyekszem, de onnan még szerkesztés alatt álltam!

Elköszöntem egy kézfogással, bemutatkozással, felszálltam a zöld, motoros szerkentyűre, és várakozó álláspontra helyezkedtem.

Nemsokára megcsendült a mobilom, és az előző beszélgetőpartnerem diktálta az intézett tényeket.

Telefonált párat, így a Deák téren az utolsó kék metró várakozása addig lesz, amíg nem szállok fel… Kérdeztem, hogy ez hogyan lehetséges? A válasz meglepett: kamerákkal követik az átszállást, és ő személyleírást adott rólam az illetékeseknek. Jesszus! Ez hihetetlen! De ez még csak a csokitorta máz nélkül, mert a következő mondata is melengette aggódó lelkem: az utolsó busz is várni fog, mert leszólt a végállomásra, hogy a „nagyságos asszony” elérje!

Ugye, hogy hihetetlenül hangzik?! Én sem voltam biztos benne, hogy ily tömegközlekedési bravúrt meg lehet tenni egy szédült nő kedvéért, de kivártam a történéseket!

Rohantam az Örsön, és elértem a pirosat, majd a Deákon, tudva, hogy figyelnek, szedegettem a virgácsaim, és látványosan szökelltem a kék metróhoz. Ami valóban várakozott, mint mindig, -gondolom!

De most az érzés, hogy rám is vár, izgalommal és boldogsággal töltött el.

A sok megálló után, az ajtóból sprinteltem a buszhoz, a korlátokat gátfutásnak véltem, a miniszoknya a derekamon kötött ki többször, mert szűk mivolta nem engedett balettozni a magas akadályok felett. Bevágódtam a buszba, amin már minden hely foglalt volt.

 A sofőr kinyitotta a fülkeajtót, és hangosan elkurjantotta magát:

-       - F. már itt van a buszon? – pironkodva emeltem fel a fejem, és a kezem, szendén jeleztem, hogy szerencsés utasa vagyok a járatának.  Ez volt a cukorszirup a tortán!

Eleredt a könnyem a megkönnyebbüléstől, és a boldogságtól! Alig láttam a telefonom kijelzőjét, hogy megköszönjem sms-ben az önzetlen BKV-s lovag segítségét!

Vannak még jó emberek!

Újra él a naivitásom, hogy megbízom a pestiekbe is, pedig teljesen más gondolkodásúak, mint én a vidéki ártatlanság!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

twingoci@gmail.com

(Gábor Egonné, 2012.12.16 10:53)

Nem gondoltam volna, hogy ilyen még létezik ebben a vad világban! Ritkaság számba mennek ezek a jó cselekedetek. Nagyon tetszett a történet szerettem! Kati